VÍZITÚRA KUPA 2018 - Ráckeve

XVII. Vízitúra Kupa sorozat 5. forduló

Természet közeliség, harmónia, szabadság. Garantált érzések azok számára, akik tavasztól őszig vízre szállnak, s csatlakoznak a víztúrázók népes táborához. Számos felfedezésre váró, vadregényes, gyönyörű vízfelület található Magyarországon, amelyeken - a Bejárható Magyarország program keretében - az elkövetkező esztendőben jól kiépített, európai színvonalú, megfelelő eszközparkkal ellátott megállóhelyek létesülnek majd. Az ötvenes-hatvanas évek mozgalmas vízi élete után ismét reneszánszát éli a vízi turizmus, amelyhez jó keretet adhat sportágunk egyik népszerű sorozata, a Víztúra Kupa.

Hogy mit kell tudni erről a versenyről?

A Víztúra Kupa Magyarország legnagyobb és legnépszerűbb, országos méretű amatőr víztúrás versenysorozata. A bajokság 2001-ben indult civil kezdeményezésre. A rendezvénysorozat fő támogatója a Magyar Kajak - Kenu Szövetség és emellett a rendezésben is segédkezik.

A Víztúra Kupa egy hét fordulóból álló versenysorozat, melyben a szervező helyszínek egy közös és egységes szabályrendszer szerint szervezik a versenyüket, de mindenhol a saját vízterületükre jellemző sajátosságokkal fűszerezik az eseményeket.

A Víztúra Kupa 2018-ban is várja a természetet kedvelő sportos víztúrázókat és az amatőr vízi sportolók kedvelőit.

Rendezők:

  • Magyar Kajak-Kenu Szövetség
  • Ráckeve Város Önkormányzata
  • Ráckeve Városi Sportegyesület
  • Kiskunlacházi Diáksport Egyesület

Helyszín, időpont:

  • Ráckeve Vadkacsa Strand, (Ráckeve Dömsödi út 2.)
  • 2018. július 21. szombat

Előzetes program:

  • Regisztráció: 8:00 - 9:30
  • Pályaismertetés: 9:30
  • Rajt:
    • 10:00 (kajakok)
    • 10:05 (kenuk)
    • 10:15 (friss túrázók)
    • 10:30 Minimaraton

Versenyszámok:

Versenyzőknek:

  • Táv: 27 km

19. fkm. és 32. fkm. közötti RSD szakaszon. Egy frissítő állomás. A versenyzők északi irányba indulnak, a Szigetcsépi öbölig eveznek a jobb parthoz tartva. Az öbölben frissítő állomás várja a versenyzőket. A frissítő után a szintén a jobb parthoz tartva visszaindulnak, áthaladnak a Kiskunlacházi lagunán. Az Angyali sziget mellett haladva, visszaeveznek a Ráckevei Strandra.

Friss túrázóknak:

  • Táv: 9,5 km Angyali-sziget – Vesszős-zátony kerülés

Minimaraton, Kerekzátony Királya:

  • Táv: 4,6 km, Kerekzátony-sziget kerülés

Hajóosztályok:

Versenyzőknek:

  • túra kajak női egyes (TK-N1)
  • túra kajak férfi egyes (TK-F1-50–)
  • túra kajak férfi egyes (TK-F1-50+)
  • túra kajak férfi páros (TK-F2)
  • túra kajak vegyes páros (TK-V2) - minimum 1 fő női evezősnek kell lennie, azaz tiszta női egység is rajthoz állhat
  • túra kenu férfi páros (TC-F2)
  • túra kenu vegyes páros (TC-V2) - minimum 1 fő női evezősnek kell lennie, azaz tiszta női egység is rajthoz állhat
  • hármas túra kenu (TC-3) open
  • négyes túra kenu (TC-4) open
  • tengeri kajak egyes (SEAK) open
  • versenyhajó – kajak (K-1) open
  • versenyhajó – páros kajak (K-2) open
  • versenyhajó – kenu (C-1) open
  • outrigger egyes (OC-1) open

Friss túrázóknak:

Azon résztvevők számára fenntartott kategória, akik nem kívánnak részt venni a VTK összesítésben, kezdők, helyi családok, érdeklődők – akik itt kívánják kipróbálni a vízitúrázás élményét szervezett keretek között. Ebben a kategóriában az elsődleges cél a víz, mint közeg elsajátítása, megismerése és persze a saját korlátok feszegetése.

  • Túrakenu 1 OPEN
  • Túrakenu 2-3-4 OPEN
  • Túrakajak 1-2: OPEN
  • Versenyhajó és egyebek OPEN - SUP, ladik, gumicsónak, Sit On The Top, horgászkajak, tengeri kajak, evezős, stb…

Ebben a 4 kategóriában a verseny és túrahajók együtt „versenyeznek”, hisz ez a túrázásról és nem a versenyzésről szól. Valamennyi hajónemben a megváltozott képességű sportolók számára „para” kategóriában nevezési és indulási lehetőséget biztosítunk,

Minimaraton, Kerekzátony Királya:

  • Az MKKSZ korosztály táblázata szerinti Gyermek, kölyök és serdülő-korú igazolt vagy szabadidős versenyzők.
  • A korosztályok számára az MKKSZ versenyszabályzatában meghatározott hajó típusokban. Túra kenuban engedélyezett az ülve evezés.
  • Valamennyi induló versenyző érmet kap, melyet a rendezők ajánlanak fel.

Hajóbérlésre van lehetőség előzetes egyeztetés alapján, legkésőbb az előnevezés lezárásáig. (E-mail: fokivster@gmail.com; Telefon: +36 20 274 62 42 vagy +36 20 529 64 65)

Nevezés:

A résztvevőknek kötelező kitölteni:

  • egyéni felelősség vállalási nyilatkozatot
  • 18 éven aluli versenyzőnek szülői/gondviselői nyilatkozatot

Előnevezési díj:

  • 2500.- Ft/fő, mely tartalmazza: a rendezvényszervezést, frissítőket, ebédet, érmeket (dobogós eredmény esetén) és oklevelet.
  • A Minimaraton indulóknak 1000 Ft /fő

A nevezési díjak előnevezés esetén is a helyszínen készpénzben fizetendők.

Helyszíni nevezési díj:

  • 3500.- Ft/fő, mely tartalmazza: rendezvényszervezést, frissítőket, ebédet, érmeket (dobogós eredmény esetén) és oklevelet.
  • A Minimaraton indulóknak 1500 Ft/fő

Előnevezési határidő: július 17. éjfélig

Nyugtát a rendezvény helyszínén adunk az online nevezőknek is. Vörös meteorológiai riasztás esetén a verseny elmarad, azonban a nevezési díjat visszaadjuk.

Díjazás:

  • Minden kategória külön kerül díjazásra. Minden dobogós versenyző érmet kap.
  • A versenyző kategóriában a helyezettek érmet, oklevelet és összetett pontot kapnak.
  • A túrázó kategóriában a helyezettek oklevelet (támogatás mértékétől függően érmet) kapnak, mérjük és nyilvánossá tesszük a futott idejüket.
  • A Minimaraton kategóriában valamennyi a távot teljesítő versenyző érmet kap.
  • A TC –V2 - ben indulók nyertese megnyeri a Sanazugi versenyen indított Vándor Kupát (Aki háromszor elnyerte, az hazaviheti végleg a Kupát!)

Biztonság:

  • 16 év felettiek számára a vízi járműben tartózkodók számának megfelelő számú mentőmellényt kell biztosítani. Mentőmellény a helyszínen bérelhető.
  • FIGYELEM. Az eseményen mindenki a saját felelősségére vesz részt, melyről a helyszínen nyilatkozik, kötelező betartani a hatályos Hajózási Szabályzatot. Mentőmellény viselése 16 év alatt kötelező!

Egyéb információk:

Parkolás

A trélerek csak a lepakolás idejére jöhetnek be a strand területére, majd a strand mellett kijelölt helyen parkolhatnak. Személyautók a strand előtti parkolóban és a környező utcákban várakozhatnak.

 

Étkezés, ellátás

A verseny helyszínén büfé üzemel.

 

Szállás lehetőség

További információ Foki Vilmosnál (E-mail: fokivster@gmail.com; Telefon: +36 20 274 62 42 vagy +36 20 529 64 65)

Kutyát a strand területére TILOS bevinni!

 

A gyerekek (időjárás függvényében) a verseny ideje alatt tudnak fürdeni és a strand területén található játszóteret is használhatják.

Felnőtteknek 17 órától koncertet ad a Night &Day Big Band

Helyszín: 2300 Ráckeve, Dömsödi út 2. (Ráckeve Dunai Strand)
GPS koordináták: 47.1609, 18.9505

Verseny időpontja: 2018-07-21

Rajt: 10:00

Táv: 27 km



166 nevezés megtekintése